Parlagfű elleni védekezés a házikertben

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény értelmében a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. 2019-ben a jogszabály szigorította a parlagfűvel szembeni védekezési kötelezettséget, ennek értelmében a földhasználók egész évben kötelesek megakadályozni, hogy a parlagfű eljusson a virágbimbós állapotig. Amennyiben a parlagfű nem jut el a virágbimbós állapotig, úgy nemcsak a pollenterhelés csökkenthető, hanem a növény szaporodása is megakadályozható.

A jogszabály-változtatásra azért volt szükség, mert már Magyarországon is megjelent az eddig hazánkban ritka parlagfű változat is, az Ambrosia artemisiifolia var. artemisiifolia, melynek virágzása korábban kezdődik, mint a széles körben elterjedt parlagfű (Ambrosia artemisiifolia var. elatior) virágzása. Ennek eredményeképpen a parlagfű virágzási ideje az ellene történő védekezéssel együtt hosszabb időszakot érint egy adott évben.

 

Kulcs a védekezésben

A parlagfű elleni sikeres védekezésben a következő tényezők játszanak döntő szerepet: a parlagfű felismerése, a parlagfű más növényektől való biztos megkülönböztetése, a parlagfű elleni védekezés ideje, és a parlagfű elleni védekezés módja. Kiegészítésképpen ismernünk kell a parlagfű életciklusát és a megfelelő fejlettségi állapotát a sikeres irtásához.

 

A parlagfű életciklusa

A parlagfű egyéves növény. Márciusban kezdenek csírázni a talaj felső rétegében nyugvó magvai. A mélyebben fekvő magok akár évtizedekig is nyugalomban maradnak. Ha a talajt megbolygatjuk (pl.: ásással, kapálással, szántással), akkor csírázásnak indulhatnak azok a magok is, amelyek a talajfelszín alatt eddig nyugalmi állapotban voltak.

Az időjárástól függően hazánkban áprilisban és májusban tömegesen csírázik a parlagfű. A talaj 10-20 °C közötti hőmérséklete, illetve a napfény kedvez a parlagfű kelésének. Májusban, az akkorra már 2-4-6 leveles növényeket lehet a legkönnyebben és leghatékonyabban irtani.

A parlagfű nyáron indul intenzív növekedésnek.A porzós virágok általában július első felében jelennek meg, a termős virágok csak egy-másfél héttel később. A virágok beporzását a szél végzi. A virágpor legnagyobb tömege – és így a legnagyobb mértékű pollenterhelés is - július végétől augusztus végéig szóródik, ezután kisebb mennyiségben egészen a fagyok beálltáig tarthat.

A termés érése október közepe táján kezdődik. Miután a parlagfű termése beért, a növény az egyre csökkenő hőmérséklet miatt elpusztul. A téli nyugalmi időszak idejére (egészen februárig) a termésből szétszóródott magok nyugalmi állapotban vannak. Februárban a magok már csírázásra készek, de még szükségük van a talaj felmelegedésére és a fejlődéshez elegendő napsütéses órák számára. Ha márciusban már adottak a feltételek, a magok kicsíráznak, és kezdődik a ciklus elölről.

Házikerti védekezési lehetőségek

A parlagfűvel szembeni védekezésben két tényezőnek van kulcsszerepe: egyrészt a folyamatosságnak, vagyis hogy egész évben ügyeljünk az újonnan megjelenő fiatal növények irtására, másrészt a virágzás előtti védekezésnek. Utóbbira azért van szükség, hogy ne szórhassa virágporát a növény.

Fontos tudni, hogy a tömeges csírázás időszaka júniusban véget ér. Így ha májusban nagyobb figyelmet tudtunk fordítani a parlagfű irtására, nagy eséllyel lehet a növénytől mentesen tartani a kertet az év további részében.

A parlagfű kelését egy rendszeresen gondozott, egészséges kertben lehet megelőzni. A parlagfű ugyanis egészséges, zárt növénytakaró (pl.: gyep) és növénytársítás (pl.: díszkert) mellett nem tud sikerrel teret hódítani magának, ezért sikerrel kiszorítható jól fejlődő, erőteljes növényzet telepítésével vagy gyeptelepítéssel. Ennek a tényezőnek a sikeressége függ a talaj gyommagkészletétől.

Ha már kikelt a parlagfű, a következő védekezési módszerek egyik szabhat gátat a növény fejlődésének és terjedésének:

Kézi gyomlálás: a legegyszerűbb módja a védekezésnek a fiatal növény gyökerestől történő kiszedése. Nagyon fontos: ha már virágzik a parlagfű, annak a gyomlálását semmiképpen ne bízzuk gyerekekre és allergiás családtagokra! Kerülni kell a virágzó növény közvetlen érintését még akkor is, ha nem észlelünk magunkon allergiára utaló tüneteket - éppen ezért a gyomlálást mindig kesztyűben végezzük! Az érintés ugyanis ugyanúgy kiválthatja az immunrendszer erősebb válaszreakcióját!

Kapálás: a kézi gyomlálás mellett kapálással is gátat szabhatunk a kikelt parlagfű fejlődésének a kertben. Használjunk saraboló kapát, amivel sekélyen a talajfelszín alatt elvágható a gyomok gyökere.

Fűnyírás: nagy mennyiségű parlagfű kelése esetén a legcélravezetőbb eljárás a kaszálás. A fiatal növényeket a tömeges megjelenés után minél előbb szükséges kaszálni. Általában három kaszálás biztosít megfelelő eredményt egy évben, ugyanis minél többször szakítjuk meg a parlagfüvet a fejlődésben, annál gyengébb lesz, és annál kevesebb esélye marad eljutni a virágbimbós állapotig. A kaszálásnál állítsuk minél alacsonyabbra a kaszán vagy a fűnyírón vágási magasságot, mivel a talajszinten, a gyökérnyaki résznél kell a növény szárát elvágni. Ha ennél magasabban vágjuk el a növények szárát, akkor az egyszeri kaszálás nem lesz eredményes, mert a növény az alacsonyan elhelyezkedő oldalrügyeiből oldalhajtásokat nevel, és pár hét múlva újra virágba borulhat.

Növényvédő szeres gyomirtás: a növényvédő szeres kezelés a korai növekedési fázisban, a növény hatleveles állapotáig hatásos. Olyan növényvédő szert vásároljunk, amely szabad felhasználású, és hatóanyagát tekintve megfelelő a fészkesvirágzatú gyomnövények irtásához. A növényvédő szeres kezeléseket csak olyan helyen szabad alkalmazni, ahol ez embereket és főként a gyermekeket, illetve háziállatokat semmilyen módon nem veszélyezteti.

A parlagfűvel szembeni eredményes védekezés tehát attól is függ, hogy milyen mértékben képesek az emberek összefogva, időben védekezni ellene. Ha a saját kertünkön kívül utunkba kerül egy-egy tő, akkor tépjük ki gyökerestől a növényt! Ha nem tesszük, előfordulhat, hogy annak a parlagfű növénynek a magjait viszi a szél egészen a kertünkig.

Tartsuk szem előtt, hogy a parlagfű elleni védekezés nemcsak társadalmi és gazdasági szempontból rendkívül fontos, de egyben törvényi kötelességünk is! Tegyünk együtt azért, hogy minden évben egyre kevesebb parlagfűvel kelljen szembenéznie az allergiásoknak és a növénytermesztéssel foglalkozóknak!