A parlagfűről
Az ürömlevelű parlagfű, vagy egyszerűen parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), tévesen vadkender a fészkesek (Ambrosia) családjába, annak Ambrosia nemzetségébe tartozó gyomnövényfaj. Egyik legismertebb gyomnövényünk, mezőgazdasági és humán-egészségügyi kártétele rendkívül jelentős. A parlagfű Magyarország szántóföldjein és egyéb bolygatott területein évről évre óriási számban jelenik meg, ami a növénytermesztésben jelentős többletköltségeket, termésveszteséget, a humán-egészségügyben pedig erőteljes allergiás tüneteket idézhet elő az arra érzékenyeknél.
Morfológiája
Kétszikű, 20–140 cm magas, terebélyes, ágas egyéves növény. Központi egyenes, tompa négy élű szárral rendelkezik, amelynek sűrű oldalhajtásai vannak. A talajhoz közeli néhány cm-es részen 2-3 elágazása is lehetséges. Magassága átlagosan 120–140 cm körül alakul, de optimális körülmények között 200 cm-nél is nagyobbra nőhet.
Levelei rendkívül változatosak, általában 1- vagy 2-szeresen szárnyasan szeldeltek, kétoldalt sűrűn szőrözöttek. A szőrök a levél fonákján hosszabbak. A levél színe sötétzöld, fonákja szürkészöld.
A sárga színű 4–5 mm-es porzós fészkek a legfelső hajtások végén, rövid kocsányon ülnek, 10–15 virágot tartalmaznak. Virágpora az arra érzékenyeknél súlyos allergiát okozhat. A termős virágok a porzósok alatti legközelebbi levél hónaljában találhatóak. Termése 2–4 mm hosszú, szürke, szív alakú kaszat.
Egy fogazott burok takarja a termő részt, amely az érés után a terméssel együtt lehullik. A virágok aránya a növényzet sűrűsége szerint változik. Ritka állományban inkább a termős, sűrű állományban a porzós virágok dominálnak.
Előfordulása, terjedése
Őshazája Észak-Amerika déli területein található. Bár az észak-amerikai kontinensen őshonos, annak északi területein, pl. Kanadában hozzánk hasonlóan invazív gyomnövényként tartják számon, hiszen erőteljes terjedésére csak az utóbbi évtizedekben került sor.
Európában először Franciaországban jelent meg. Bár botanikus kertekben már az 1700-as években is megtalálható volt, és nem zárható ki, hogy némely esetben innen kiszabadulva terjedésbe kezdhetett, ám a vizsgálatok szerint a fő betelepülése csak az 1860-as években kezdődött meg, valószínűleg vöröshere-, esetleg búza vetőmag-, illetve burgonya-szállítmányokkal. A korai terjedés elsősorban kikötők, illetve vasútvonalak környékén volt megfigyelhető. További nagy fokú behurcolása az első világháború során történt; lószállítmányok takarmányában kerülhetett be nagy mennyiségű parlagfűmag.
Tájékoztatók
PBR Parlagfű Bejelentő Rendszer
Allergének elkerülése: Az allergia kezelése a leghatékonyabban, a tüneteket kiváltó allergén elkerülésével, azaz pollenmentes vidék keresésével oldható meg. A parlagfű hosszú virágzási időszaka miatt az allergia kezelése még külföldi utazással is csak kivételes esetekben, elsősorban gyenge allergiánál jelenthet megoldást.
Allergia kezelése immunterápiával: Az allergia kezelése többnyire inkább preventív, de szóba jöhet még a szervezet allergiás reakciókészségének javítását, átprogramozását célzó specifikus allergia kezelése ún. immunterápiás eljárásokkal. Az allergia kezelése ez esetben injekciók sorozatából áll, egy hónapon át az allergén kivonatát kell beadni, növekvő dózisokban. A kezelés lényege, hogy a test ellenálló képességét annyira megnöveljék, hogy csak a legenyhébb pollen allergia reakció jöjjön létre az allergénnel való találkozáskor.
A parlagfüvet újabban gyógynövényként is felhasználják. Vélt gyógyhatása miatt a növény föld feletti részét alkalmazzák teaként, szárítva vagy lekvárként. Ugyanakkor az Európai Unióban parlagfűtartalmú élelmiszerek nem hozhatók forgalomba emberi fogyasztásra szánt termékként. A parlagfűtartalmú készítmények új élelmiszernek minősülnek, melyeket uniós szinten engedélyeztetni kell. Az uniós engedélyezés során az élelmiszerként történő felhasználás biztonságosságát kell bizonyítani. Parlagfűre és a belőle készített termékekre Európában eddig nem került kiadásra engedély. Óvatosságra int, hogy a parlagfű egy állatkísérletben máj- és vesekárosító hatásúnak bizonyult.